Miért és hogyan működnek a Sunrider® Termékek

A kínai orvoslás filozófiája

Ahogy a nyugati világban a gyógyítás sokszor összekapcsolódott a vallással (az orvosok gyakran papok is voltak egyben), a kínai orvoslás a kezdetektől szoros kapcsolatban állt a taoizmus filozófiájával. A taoizmus szerint a világ egyetlen teljes egész, egyensúlyát az ellentétes erők állandó változása, egymásba fonódása teremti meg. A taoista hit általában nem ellenkezik a tudományos felfedezésekkel. Követői a világban megfigyelt jelenségekre alapozták elméleteiket, mint például a jin és a jang fogalma vagy az öt elem tana.

A Jin és Jang egyensúlya

A jin és jang a két ellentétes erő, melyek együtt tökéletes egységet alkotnak. A két pólus egymást feltételezi, egyik sem létezhet a másik nélkül, ahogy nincs férfi a nő nélkül, nincs lent a fent nélkül, vagy nincs hideg a meleg nélkül.
Szervezetünkben a jin és a jang folyamatosan váltja egymást. Amikor mozgunk, aktívak vagyunk, ez a jang, és amint elfáradtunk egy kis passzivitásra, pihenésre van szükségünk, ez a jin.

Az öt elem és az egyensúly

A taoizmus szerint az univerzum ősanyagának, a csi-nek öt különböző anyagi megnyilvánulása van: föld, víz, tűz, fa, fém. Ebből az öt elemből épül fel minden létező. Az öt elem energetikailag többféle módon is összefügg egymással. Két egyensúlyra törekvő ciklus van: a tápláló és a szabályozó.
A tápláló ciklusban a Fa elégve táplálja a Tüzet, a Tűz termi a Földet hamu formájában, a Föld szüli a kibányászandó Fémet, a Fém kioldódva táplálja a Vizet, a Víz pedig táplálja a Fát.
A szabályozó ciklusban a Fa emészti fel a Földet, a Tűz idővel megolvasztja a Fémet, a Föld magába szívja a Vizet, a Fém elvágja a Fát, a Víz pedig eloltja a Tüzet.
A természet összes jelensége, így az emberi test és annak részei is mind beleesnek az öt elem valamelyikébe. Az emésztőrendszer a föld, a hormonrendszer tűz, az immunrendszer a fa, a keringési rendszer a víz, a légzőrendszer pedig a fém elemnek felel meg.

A szervezet egyensúlyának a felbomlása

Amíg szervezetünkben az ellentétes erők egyensúlyban vannak, szervezetünkre a harmónia, az egészség lesz jellemző. De ha a jin vagy a jang túlsúlyba kerül, vagy valamelyik elem képtelen ellátni kontrolláló, szabályozó feladatát, az egyensúly felborul, amit a kezdetben gyenge, majd később komolyabb betegségek megjelenése jelez.
Ha például meggyengül szervezetünkben a Víz elem (a hozzá tartozó szerv a vese), akkor nem tudja megfelelően szabályozni a Tüz elemet (a hozzá tartozó szerv a szív), és ez ahhoz vezethet, hogy a Tűz megtámadja a Fémet (a hozzá tartozó szerv a tüdő).
Ez a példa magyarázatul szolgál arra is, hogy az asztma egyes eseteiben egy kínai orvos a tüdő erősítése mellett, miért fektet nagyobb hangsúlyt a vese erősítésére.

A hagyományos kínai orvoslás

A kínai tanítások nem tekintik a szerveket vagy szervrendszereket különállóan, hanem csakis a szervezet többi részével kölcsönhatásban létezőnek. A hagyományos kínai orvoslás alapvetően a belső egyensúly és a test harmóniájának helyreállítására törekszik olyan gyógynövények segítégével, amelyek mérséklik az öt elem esetleges gyengeségét, illetve túlműködését.

Egy kínai orvosnál tett látogatás a nyugati ember számára kicsit furcsának tűnhet. A vizsgálat során az orvos mind az öt érzékszervét használja. Először megfigyeli a páciens megjelenését, viselkedését, hogy felmérje szervezet energiaszintjét. Ezután meghallgatja a beteg légzését, hangját és megvizsgálja a testszagot. A következő lépésben az orvos egyszerű kérdéseket tesz fel a páciensnek, melynek célja tünetek és a betegség okainak feltárása. Végezetül megvizsgálja a beteg pulzusát, megtapintja a bőr felületét, hogy megállapítsa a hőmérsékletet vagy megvizsgálja az esetleges duzzanatokat. A vizsgálat végén az orvos felvázolja a diagnózist és a tünetek kiváltó okát, majd gyógynövényeket ír fel.

Kínai gyógynövények és orvosságok

A kínaiak a gyógynövényeket az egyes betegségek tüneteinek ellensúlyozására és a szervezet egyensúlyának helyreállítására használják. A betegségekhez hasonlóan a gyógynövényeket is leírhatjuk a jin és jang, illetve az öt elemhez fűződő viszonyuk alapján. Az öt belső szerv egyensúlyának megbomlását olyan speciális növényekkel kezelik, melyek helyreállítják az egyensúlytalanságot okozó szerv vagy szervek működését. Egy "meleg" (jang) betegséget például, mint amilyen a láz és a gyulladás, "hűsítő" (jin) gyógynövényekkel kezelnek.

A patikákban a különböző szárított gyógynövényeket mind külön fiókban tárolják, és a gyógyszereket mindig az adott orvosság receptjének megfelelően állítják össze. Általában egy külön fenntartott rozsdamentes acél-, kerámia- vagy cserépedényt használva egy erős ízű főzet formájában készítik el, melyet többszörös forralás és szűrés után reggelente üres gyomorra fogyasztanak. A kínai gyógynövények napjainkban szerencsére már nem csak főzet formájában használatosak, hanem porként vagy pirulaként, melyet készen előre megvásárolhatunk.

A gyógynövények három csoportja

A kínai hagyományok a több ezer éves tapasztalatok alapján a gyógynövényeket 3 csoportba osztották:

Táplálkozás és az egyensúly

Egyensúlyunk megtartásában az egészséges táplákozásnak kiemelt jelentősége van. A gyógynövényekhez hasonlóan az ételeinknek is megvan a maguk jin és jang vonása.

Jang ételek például a húsok, tojás, sajtok és magas fehérjetartalmú ételek, gabonák, melyek élénkítik a szervezetet de túlzott fogyasztásuk a méreganyagok felhalmozódásához vagy elhízáshoz vezethet.
A legfontosabb jin ételek a gyümölcsök és zöldségek, de ilyenek még az alkohol, kávé, nikotin és az édességek is. A túlzott jin fogyasztás szabálytalan bélmozgáshoz, székrekedéshez vagy hasmenéshez vezethet, hosszú ideig fogyasztva pedig a szervezetünk legyengülhet, lesoványodhat.
Túl sok jang étel fogyasztása jang túlsúlyhoz vagy jin hiányhoz vezethet, és ugyanez fordítva, túl sok jin étel fogyasztása jin túlsúlyhoz vagy jang hiányhoz vezethet. Az egészséges táplálkozásban a jin és jang ételek kiegyensúlyozottan, körülbelül egyenlő arányban szerepelnek.

A jin és jang egyensúlya mellett, az ételek hűsítő-melegítő hatására, illetve az öt elem kiegyensúlyozott jelenlétére is figyelnünk kell. Ezt legegyszerűbben úgy tudjuk elérni, ha mind az öt elem, és a nekik megfelelő mind az öt szín, illetve mind az öt íz szerepel tányérunkon. A nyugati ember táplálkozása általában nem nevezhető egészségesnek, kiegyensúlyozottnak, mivel gyakran az édes és a sós, vagy az erős és sós íz túlsúlyban van, a savanyú és keserű ízekkel szemben. Ha az öt ízt a megfelelő egyensúlyban használjuk, minden szervrendszerünk, egész szervezetünk energetikailag kiegyensúlyozottá válik.

Nagyon fontos tehát, hogy táplálkozásunkban is megtartsuk a jin-jang és az öt elem egyensúlyát. Ezt a szemléletet a kínai konyhaművészetben is megfigyelhetjük, talán ennek is köszönheti az egész világon megfigyelhető népszerűségét.

Az egyensúly és a Regeneráció Filozófiája™

A Sunrider® vállalat nem a piaci trendeknek megfelelően alakítja termékeit, hanem egy olyan filozófia alapján, mely az egészségnek egy 5000 év alatt kialakult és kiforrott megközelítésére épült. A Sunrider® alapítója és tulajdonosa Dr. Tei-Fu Chen™ szülőhazájában, Tajvanon a nagyapjától tanult gyógynövénytant, miután gyógynövények kúrálták ki gyermekkori betegségéből. Később hagyományos kínai orvoslást és gyógyszerészetet tanult Kínában, majd kémiát és mikrobiológiát az amerikai Brigham Young Egyetemen. Miután alaposan tanulmányozta a kínai és a nyugati orvoslást, alkotta meg a Regeneráció Filozófiájá™-t, mely szerint szervezetünk képes egyensúlyban tartani önmagát, ha ellátjuk minden számára szükséges tápanyaggal, azaz megfelelően tápláljuk és tisztítjuk.

A Regeneráció Filozófiája™ olyan örökérvényű kínai alapalveken nyugszik, mint a jin és jang egyensúlyának elve, valamint a szervezet öt szervrendszerének harmóniája és együttműködése. Ennek megfelelően minden Sunrider® termék úgy készül, hogy egyensúlyt tartson a táplálás (jin) és a tisztítás (jang), illetve a szervezet öt fő rendszere között. A Sunrider® termékei emellett a gyógynövények harmadik csoportját, az élelmi célú növényeket tartalmazzák, melyek hatása lassabb az orvosságszerű növényekénél, de kitartóan fogyasztva beállítják szervezetünk egyensúlyát.

A Sunrider® Termékek a jobb egészségért

A Sunrider® termékekkel a hangsúly szervezetünk egyensúlyának fenntartásán, azaz a megelőzésen van, és nem a kialakult tünetek megszüntetésén. Ezek a termékek segítenek egészségünk megőrzésében, de nem gyógyítanak kezelést igénylő betegségeket. A Sunrider® termékei koncentrált és tiszta növényi készítmények és nem gyógyszerek. Nincsenek hosszútávú káros mellékhatásaik, de lehetnek olyan rövid távú káros hatások, mint például rossz közérzet vagy múló rosszul lét. Ez akkor fordulhat elő ha nem a megfelelő módon fogyasztjuk a termékeket (esetleg két ellentétes hatású koncentrátumot egyszerre veszünk be), vagy nem figyelünk oda szervezetünk állapotára és egyedi igényeire.

A Sunrider® termékeiben megtalálható gyógynövények élelmi célú növények, ha betartunk pár egyszerű szabályt, ezeket az készítményeket szinte bármilyen mennyiségben fogyaszthatjuk, anélkül, hogy káros hatásai lennének a szervezetünkre. De a Sunrider® termékei nem csak egy-egy szervet tápláló készítmények, hanem ősi formulák tapasztalatai alapján összeállított gyógynövénykeverékek, melyek kiegyensúlyozottan akár az összes szervrendszert szolgálják. A termékek használatához elengedhetetlen a termékek és a filozófia ismerete! Ha a termékek nem vagy nem úgy hatnak, ahogy kellene, az mindig azért van, mert a megfelelő hozzáértés, ismeret nélkül kezdtünk bele ezen termékek fogyasztásába. Ha nem rendelkezünk kellő ismerettel, akkor kérjük ki tapasztaltabb emberek véleményét.

A Sunrider® termékek használata

Dr. Chen™ úgy alkotta meg a Sunrider® termékeit, hogy a speciális gyógynövény-formulákhoz ne kelljen nap mint nap a gyógynövényfőzetek elkészítésével bíbelődni, hogy azok passzoljanak a nyugati ember életformájához is. Mindenki maga döntheti el, hogy a tisztítással vagy a táplálással kezdi, de hosszú távon mindkettőre ugyanolyan szükség van.

A méregtelenítésnél fontos, hogy csak kisebb mennyiséggel induljunk, majd fokozatosan növeljük a naponta elfogyasztott adagot, mivel a mérgekkel terhelt szervezet számára nagyon megerőltető lehet a hirtelen, erős méregtelenítés. A mérgektől kitisztult szervezet azonban már sokkal pontosabb jelzéseket tud küldeni arról, hogy mire van igazán szüksége, és sokkal könnyebben feldolgozza, beépíti az elfogyasztott táplálékokat. A beteges, legyengült szervezetnek érdemes először a táplálásra fektetni a hangsúlyt, de a tisztítást sem szabad elhanyagolni, és végül egyensúlyba kell hozni a kettőt.

A fokozatosság mellett fontos a rendszeresség is, mivel testünket folyamatosan el kell látni a számára szükséges táplálékokkal. Egy egyszeri alkalomtól nem várhatjuk el szervezetünk kiegyensúlyozását, állapotunk gyors és tartós javulását. Ezek a termékek nem gyógyszerek, hanem táplálékok, ha valakinek orvosi természetű gondja van, menjen el orvoshoz. Ha ezen túl vagyunk, az orvosi kezelés mellett érdemes odafigyelni szervezetünkre és ellátni a megfelelő tápanyagokkal, a mielőbbi és tartós gyógyulás érdekében.
Ha egészségesek vagyunk, fontos az egészséges életmód, az elegendő testmozgás, az ésszerű étrend, az egyensúly. Figyeljünk oda, hogy mit kíván a szervezetünk, és adjuk meg neki, hogy regenerálni tudja önmagát. És fontos, hogy odafigyeljünk testünk legapróbb jelzéseire is, így ha kicsit ki is billenünk az egyensúlyunkból, rögtön észrevehetjük, és tehetünk ellene, még azelőtt, hogy egy komolyabb tünet, betegség kialakulna.

A Sunrider® termékek választéka

A termékeket szervezetünk egyensúlyának és a Regeneráció Filozófiájá™-nak megfelelően alakították ki.

Léteznek a tisztításra szolgáló formulák, mint például a széles körben ismert méregtelenítő tea a Calli®, de ilyen még a kellemes ízű és praktikus nyirokérrendszert tisztító ital, a Fortune Delight® is. Végül meg kell említeni a Sunrider® rost készítményét, a Fibertone®-t, ami oldható és oldhatatlan rostok keverékéből áll.

A Sunrider® termékek másik csoportja, a táplálásra szolgáló formulák, mint a NuPlus®, a "tökéletes élelmiszer", vagy a vitaminokban gazdag gyümölcskoncentrátum, a VitaFruit®.

Az öt szervrendszert egyszerre táplálja a Quinary® (és folyékony változata a Liqui-five®), de megtalálhatóak az öt szervrendszert egyenként erősítő formulák is:

A Fa elemet (immunrendszer) erősítő formula az Alpha20C®.
A Fém elemet (légzőrendszer) erősítő formula a Conco™.
A Föld elemet (emésztőrendszer) erősítő formula az Assimilaid®.
A Tűz elemet (hormonrendszer) erősítő formula a Prime Again®.
A Víz elemet (keringési rendszer) erősítő formula a Lifestream®.

Az oldal tetejére